Tánccsoport
A tánccsoportról
A rendszeres néptáncoktatás-táncház programnak mintegy összefoglalásaképpen júliusban az Ezer Székely Leány Napján egy-egy fellépéssel zárta az idényt az éves program résztvevőiből verbuválódott
csapat.
Lassanként hagyománnyá vált és külön figyelünk arra, hogy elkészüljön egy színpadi összeállítás is a tanult anyagokból. 2014 óta minden évben fellép a csoport e jeles székelyföldi rendezvényen.
Ennek öröme és sikere biztatott arra, hogy más rendezvényekre való meghívást is elfogadva, arra külön
felkészülve, Zugtánc-csoportként is képviseljük szűkebb környezetünket.
Hargita Megye Tanácsának szórványprogramjában vett részt több alkalommal a csoport, így fellépett
besztercei, temesvári, resicabányai rendezvényeken.
Különlegességnek számított, hogy 2018-ban a csoport vállalta magyar emlékhelyek felkeresését Törökországban, amelyek megmaradását szükség szerint kis karbantartással segítette, az emléket pedig koszorúzással egybekötött ünnepi pillanatokkal erősítette. E körutazás keretében egy rodostói
rendezvényen csíki táncokkal tehette tiszteletét a csoport.
2019-ben Pusztina, Eger, Resicabánya került többek mellett a fellépések sorába.
A csoport tagjai családos, dolgozó felnőttek, akik időt szánnak arra, hogy néptáncot tanuljanak, szabadidejükből fellépésre és az arra való készülésre is időt fordítsanak.
A népi kultúra megismerése és művelése, a hagyományőrzés mentén alakuló kapcsolatok, más magyar csoportokkal való kapcsolattartás, a közösség és a közös ünnepek a cél.
Rokonlátogatás Pusztinában
Tavalyi gondolatokkal ünnepelünk 2020. március 15-én.
Köszönjük Bathó Éva ötletét, Nyisztor Ilona szervezését és vendégfogadását, a csíkszeredai Zugtánc csoport vállalását és viszonyulását, a Csoóri Sándor Alap támogatását.