Zugtánc
Táncház
táncház
A zugtáncról
ZUGTÁNC: rejtekre, titokra utal. Arra a régmúlt kezdetre, amikor néhány lelkes felnőtt majdhogynem titokban járt néptáncot tanulni, hogy senki ne mosolyoghassa meg felnőtt ügyetlenségüket.
Aztán egyre több barátot hívtak az úgynevezett zugba, lassanként nyitottá vált, mára már nagy létszámmal működik Csíkszeredában hétfőnként a néptáncoktatás, amelyet szabad tánc, táncház követ.
A Zugtánc tehát, már csak nevében őrzi a kezdeteket. Csíkszereda egyik olyan programjává vált, ahol bárkinek lehetősége van néptáncolni, akár tanulni szeretne, akár kapcsolódni a táncba, táncházba.
A kisgyermekes szülők is élhetnek e kiváló lehetőséggel, a táncoktatás ideje alatt minden alkalommal gyermekeik számára gyermekfoglalkozást tartunk.
A program tehát, minden hétfőn 19.00 órától tánctanítás kezdő és haladó csoportokban, 20.30 órától énektanítás és szabad tánc, táncház. Minden hónap első hétfőjén élő zene van.
A több mint tíz éve rendszeresen működő programot támogatásokból valósítjuk meg, Hargita Megye Tanácsa vagy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által nyújtott támogatásából, a Hargita Együttes székhelyén, a Városi Művelődési Házban, az András Alapítvány szervezésében.