Lezárult a 16. Lázárfalvi Kaláka! Köszönjük a résztvevők munkáját és minden hozzáadott értéket! Demeter Arnold kalákázó gondolatai által kaphattok ízelítőt a kaláka hangulatából:
„…ami nemes és amit érdemes”
Kettétörik a világ és abban a reccsenésben benne van a folytatás. Ez a gondolat járt a fejemben, amikor a legelső nap, elsőként beléptem az Alapítvány területére. Mivel már jártam itt, nem volt ismeretlen a hely, a kölök-komondor is már egy igazi székelyjegesmedvének nevezhető kutyává cseperedett, és a tavaly hazakerült puli láthatóan jól érzi azóta is itt magát. Mondhatni minden a régi maradt. Ez a megmaradás pedig soktéren ugyanazt jelenteti, hisz az elmúlt évben lekaszált végtelen helyek most is várnak, és ugyan úgy a megszabadított patakot idénre ismét benőtte környezete. Ahogy valaki megérkezik, nem kell sokat gondolkodnia, hogy mihez kezdjen, hisz rögtön van amit tenni-venni. Lényegében erről szól a kaláka: együtt, mindenkinek a saját meglátása szerint, elvégezni azokat a dolgokat, amelyeket csak közösségben lehet. Ez a hely is úgy élő, ha vannak olyan emberek, akik idejüket képesek ide szánni, és valamit hozzá akarnak adni. Egy hét, közös munkával, tevékenységekkel, szórakozással.
A reggelek korán kezdődnek, pontosan azért, hogy maradjon idő mindenre. A reggeli és az úgynevezett tollászkodás után felcsendül a munkazaj, és ez egész ebédig hallható, az ebédet pedig egy kolomppal jelzik, ami egyértelművé teszi a táborozóknak, hogy a korgó gyomrok végre megtelnek minden jóval. Ezt követi egy rövid szieszta idő, majd még egy pár órás munka. A napok dolgos szakasza után indulhatnak a már mindenki által várt esti programok. Előkerülnek a pingpongütők, feszülnek az íjidegek, a csűrből egyre hangosabban szól a muzsika. És aki épp onnan kilép, láthatja az egyre sötétedő ég alatt életre kelő tábortűz mindenkit körül ölelő karjait. Ha mindez nem is egyszerre történik, részleteiben mégis minden megvalósul.
Szóval megtalálja magát benne az, aki keresi, mint ahogyan a munkában is megtalálja az ember a szükséges lépéseket, a kikapcsolódásban is megtalálja a számára szükséges tényezőket. Éppen ezért ez a hely azon túl, hogy a régmúltat őrzi, képes arra, hogy beengedje a jelent, az újat. Beengedje az újfajta módszereket, úgy a munkálatok tekintetében, mint a szórakozásban. Az ide látogatókhoz igazodik, úgy, hogy mindvégig megtartja jellemvonásait és azokat próbálja megszerettetni, útravalóként odaadni a kalákatábor részvevőinek. Sokszor elgondolkodtam, hogy emberileg mi az, amivel többletet tud nyújtani az itteni légkör, a tevékenységek. Talán pont azt, amit másutt nem biztos tapasztalunk: megtart embernek, visszavezet oda, ahol – az is lehet, nem gondolnánk, hogy- helytállunk.
Az este éjjelbe, majd hajnalba fordul át. Aki nincs itt, azt hinné, kísértetek dolgoznak, akik reggelre elhordják az éj sötétjét, s nappal élő munkatársainak adják át a terepet. Győri Klári írja megemlékezésében, hogy „Az alkalom keres magának alkalmat” és hát itt is, a kaláka ideje alatt, bármennyire is fárasztó legyen egy nap, a fiatalos lendület és a megértő környezet, megteremti helyét a kikapcsolódásnak. Így telnek itt a napok, várt és nem várt történésekkel. Ahol bármikor közbe jöhet egy jókedvű túra, vagy bármikor közbe jöhet egy, a külvilágban bekövetkező baleset, ami nagymértékben befolyásolja a kaláka menetét. Ekkor döbbenünk rá arra, hogy mi, akik itt összegyűlünk egy hétre, valójában szerves részeivé válunk egymás életének, még ha e rövid időre is, de idegen sorsok keresztezik egymást.
A találkozás helyszíne ez, ember az emberrel, múlt a jövővel, amit, ha évente egy hetünk van, akár mi is szebbé és jobbá tehetünk.
Veress Péter írja,„Én nem mehetek el innen”című versében. „Ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes.”
Demeter Arnold
Lázárfalva
2021.07.23
A videót készítette András Katalin és Benedek Gergő