András Alapítvány
…ahol a kora reggeli kaszafenésnek, késő esti békakuruttyolás a visszhangja.

Lenn, az egykor Alcsík végfalujaként emlegetett és a Szent Anna-tó titkát magába záró, mára már közel 600 lélekszámot számláló falucska rejti e helyet, hol e két hang párosítása, úgy tartozik össze, mint a Nyírfürdő hűvös vizéhez annak bugyogása. S ha már az ember arra jár, érdemes hogy ne csak a víz gyógyító erejére bízza magát, hanem szemének is engedje, hadd pihenjen meg a tájon. Ahogy az aszfalt utat elhagyjuk, a faluban tábla jelzi, és egyre csendesedő környezet az András Alapítvány helyét, pontosabban hogy merre kell haladjunk, hogy odaérkezzünk, ahol egy patak jelzi az útnak végét, és egy kaland kezdetét.
Ez a Tusnád pataka, melyen átlépve, ma már átdöccenve, persze minden alkalommal gondot fordítani a felsóhajtásra hogy „Vajon megérinti-e az alját” majd mikor átérünk, nyugodt szívvel és fintorral jelezzük, hogy: – hát ez nem is volt olyan mély. Itt rögtön kettéválik az út, de sosem kell töprengeni, hogy vajon merre tovább, egy gyors ide-oda pillantással tudni lehet, hogy merre kell menni. A bejárat egyszerű, ugyanakkor sejtelmes kapu, mely az előtte állóban elülteti azt a fajta kíváncsiságot, mint azon legényekben, kik első alkalommal mennek vacsorára a leányos házhoz.
Ahogy belépünk az alapítvány területére érezhető, hogy itt az élet nem most kezdődött el, és hogy a fák úgy hajlanak az égbe, mint a doromboló macska apró szőrszálai, jól érzik magukat itt. Rögtön egy faház, mely a gyermeki játékon túl jelzi, hogy itt a kreatív megvalósításokban sincs hiány. Bennebb haladva a régi, székely udvarszerkezet jellegzetes felépítése lelhető fel. Egy istálló, mögötte pedig az udvar mélyén a szív, a családi ház. No, persze azon túl, hogy a terület egyik oldalát a patak határolja, közel hozzá a marton áll a csűr és egy színpad. Az elmondások szerint az elől csűr, mélyen ház udvarszerkezet, a menekülésben is nagy segítséget nyújtott egykor a székelyeknek, hisz hamarabb tudtak haszonállataikkal együtt megmenekülni.
Ma már persze az ember inkább ide menekülne, de ami legfontosabb, hogy előbb meg is kell ismerkedni ezzel a hellyel. Hisz ahogyan Radnóti Miklós írja, Nem tudhatom című versében –„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” és e versből az is érvényesül, hogy „-udvarában komondor hempereg”. Hisz rögtön szembe nézhetünk a szőrében kócos, jellemében csak medvére ingerülő magyar kutyafajta nyugalmával. Ahogyan ott fekszik, és jelzi, hogy itt nem idegen ki közelebb lép. Hátánál a ház, mi azon kívül, hogy e komótos állat védelmét élvezi, az évek során az emberek gondos munkája őrizte meg.
És talán ez jelzi a legjobban, hogy mi az, ami lehetővé teszi e hely varázsának folyamatosságát, és egyáltalán hogy ez az egész varázslatos tudjon lenni, és ne csak egy megszokott dolog, az oda adó munka. Melyből minden ide látogató, kedve szerint veheti ki a részét. Hisz a csendes reggelt olykor kopácsolás, de leggyakrabban a kasza suhogása szakítja félbe, persze az is a ház körül elterülő néhol egyenes, máshol pedig hullámzó területeken, melyben leginkább a természet huncut gondolatai kapnak szárba, és csak is a székely ember visszafogottsága nevezte el gyomoknak, burjánoknak.

Persze a kaszáláson kívül megannyi tennivaló akad a területen, hisz akárhogy is halad a munka, itt sosem ér véget. Mintha a hely sosem akarna kész lenni, és ez által is mindig lehetőséget adna az oda járóknak, hogy ha egy kicsivel is, de saját szájízük szerint alakítsanak rajta, mondhatni, a munka által, ott hagynak magukból egy darabot, részei lesznek, és a hely is részét képezi életüknek.
Javítások, építések, tennivalók, melyek mondhatni egyé válnak a napi léttel. Hisz, ahogy telik a nap, az odalátogató egyre inkább hallhatja egy olyan szimfonikus zenekar lépésenként megszólaló tagjait, amelyek a maguk módján nevezhetők hangszereknek. A fa recsegése, ahogy egy láncfűrész úgy próbálja kettévágni, ahogyan a tartó technikája engedi és persze a benne lévő erő. A ritmikus csiszolópapír hersegése egy öreg fán, hogy még ami benne új lehet, azt olajos mázzal lekenhessék. Az ide-oda pakolások helytaláló puffanása, mikor már csak annyi hallható hogy: – Elengedheted. És ha nem is végső, de a szemnek oda illő helyre ér egy időre bármi, ami mozgatható és elbírja a kezek ügyessége és bírása. Mind-mind külön hangulatú és beszédű tevékenység. Hisz ami távolról a dolgos embernek zene néven megszólítva munka zaja, az közelebbre érve nevető, beszélgető embereket társasága.

A nehéz munka mellé könnyed viccek, vagy akár annyira erősek, ami miatt a lapát letevésre kerül egy pillanatra, mert a kacagás felülírja a munka menetét. Az egymást megismerő visszakérdezések, ahogyan mondhatni a barátságok akár a munka elképzelése, megszületnek. Kiderül hogy ha a nagy világról egyénenként más is a vélemény, e mondhatni kicsiny helyet ugyanazon jókedvű hozzászólással illetik. Így hát e hely, nemcsak magától lesz varázslatos, hanem azoktól, akik benne személyükkel gazdagítják.
Kedves pillanat persze a munka vége is, ahogy egy kolomp jelzi, hogy kész az étel, ilyenkor ki-ki hol dolgát addig végezte elő bandukol, de nem azért mert fáradt, hanem mert közben is folyik a beszéd. Ahogy haladnak az ebéd felé, épp amilyen gyümölcs kezük ügyében akad, és érett, le-le szakítanak egy szemet. Ribizli, egres, málna, mi szem szájnak ingere, és mi elérhető. Az evés persze mindig jó kedvű, ösztönből is, de még jobb, ha megosztva, másokkal szembe, mellett ülve végezhető. Ilyenkor egyik másik csoport elmeséli, hogy mi történt addig, míg a másik nem volt ott. Így persze mindenki teljes képet kap, hogy egyes helyeken mi zajlik.

Miután a napi munka véget ér, mindenki kényelmét veszi kezébe. Van, ki a fűbe leheveredve szemléli a föléje magasodó eget, és közben csevegés folyik, van ki hirtelen kedvet kapva, ha gyermek, ha felnőtt, játszva üt el egy kis időt. Ahogy a nap egyre inkább sötétbe fordul, úgy bontakoznak ki az esti elfoglaltságok. Leggyakrabban mindig kerül zene és énekszó, tánc, hisz a csűr oly sok spontán táncház otthona. Vagy ha még nem telt oda az idő, előtte még a dolgos társaság tábortűznél üti el azt. Nevetnek, beszélgetnek, elvesznek a tűzbe, és ahogy az egyre elalszik, úgy kap kedvük lángba a tánchoz. Mulatnak, egymás tanárai. Éjjelbe táncolják a dolgos napot, hogy holnap újra ott ébredjenek, ahol a kora reggeli kaszafenésnek, késő esti békakuruttyolás a visszhangja.
Demeter Arnold
(Döme)
2020. július 27.