Évzáró néptánctalálkozó

Mindjárt tíz napja, hogy ismét megtartottuk az általunk oktatott néptánccsoportoknak azt a találkozót, amelyet az elmúlt évek béli megszorítások szültek.

2021 és 2022 után idén is összegyűltek a táncosok Bánkfalváról, Szentgyörgyről, Szentkirályról és Taplocáról.

Az utaztatást, valamint az esemény megörökítését és a helyszínt az András Alapítvány biztosította.

Érkezésük után a tagok megismerkedtek a színpaddal, majd mindenki megebédelt.

Itt megköszönnénk a Csíkbánkfalvi Közbirtokosságnak, a Csíkszentgyörgyi Önkormányzatnak és Közbirtokosságnak,

a Csíkszentkirályi Önkormányzatnak, valamint a Csíktaplocai Egyesületnek és szülőknek, hogy minden település étkezést biztosított a saját fellépőinek.

Ebéd után a résztvevő tagokat hét csoportba osztottuk el és indulhatott egy olyan játék, ahol minden korosztály magáénak érezte a vetélkedőket.

Egész nap tartottunk az esőtől, de az megkímélt minket, a környéken mindenhol esett, csak Lázárfalván úsztuk meg néhány cseppel.

Ebben bizonyára közben járt Kalányos Ottó papbácsi is, aki mindhárom találkozót emlékezetessé tette jelenlétével, szép, alkalmas beszédével és imádkoztatásával.

Délután fél 6 magasságában elkezdtük a színpadi fellépések sorát, amelyben nagyon sok értékes bemutatkozás színpadra került.

Ezek után csak eleredt az eső, és minden résztvevő a közös tánc élménye nélkül utazott haza.

A mellékelt fotókat Gábos Albin készítette az András Alapítvány megbízásából.

Végkifejlet: a mai világban, ahol sok minden a megkötöttségek miatt jön létre, ez a találkozó nem kényszerből, nem pályázati kötelezettség miatt valósult meg, hanem egyszerűen abból az indíttatásból, hogy a tánccsoportjaink tagjainak legyen egy emlékezetes napja.

A visszajelzések alapján ez sikerült! Hála Istennek!

Szöveg: Kelemen Szilveszter